Az igazgató blogja

2010-11-23

Karácsonyi Sunday Brunch-ok

Éttermünk, az ARAZ Étterem is felkészült az ünnepi hangulatra és arra, hogy erre a légkörre hangolja Vendégeit is.

November 28-án, Advent első vasárnapján kezdődik az ünnepi programsorozat, mely mindig egy-egy téma köré építi fel gasztronómiai kínálatát. November 28-án a sajt kerül előtérbe, s vele együtt Franciaország. Az ünnepi Sunday Brunch-ok 5.990,- Ft-ért, korlátlan ételfogyasztás mellett, a ház borait, valamint narancslét és limonádét tartalmaznak. A programokat színesítik a felszolgálók témához illő öltözéke, a családok kedvencévé váló gyereksarok, valamint animátorok, illetve a szintén hangulathoz illő élő zene. Az adventi program december 5-én folytatódik, témája a tengeri és folyami halak. December 12-én igazi téli gasztronómiai hangulatba kerül a konyha, hiszen a sütőtök és a káposzta lesz az ételekbe bujtatott hangulatfelelős a konyhán. Az adventi Sunday Brunch december 19-én fejeződik be, amikor is a mangalica lesz a gasztronómiai témakör.

Minden programra gyerekkedvezményt ad az ARAZ Étterem: 5 éves korig ingyenes, 12 éves korig pedig 50%-os kedvezmény vehető igénybe. Mindenképp érdemes előfoglalással élni az ünnepi programsorozat kínálatára, melyet az ARAZ Étterem honlapján (www.araz.hu ), vagy akár telefonon (815-1100)  is lehet jelezni.

Szobafoglalás

Érkezés: Távozás:
Szobák:
Egyágyas:  
Kétágyas:  
Gyermekekkel utazik?

139 €

Wellness csomag

3 éjszakás tartózkodással egybekötött Kényeztető napjaink idejére korlátlan Wellness használatot biztosítunk a Continental Hotel Budapest Wellness részlegében. A csomag továbbá tartalmaz masszázst és ásványvízbekészítést a szobákban!

Tovább

139 €

Gourmet csomag

Gourmet csomagunk felkínálja a lehetőséget, hogy az ARAZ étterem igazi kulináris kincseit megismerhessék. Az ajánlat tartalma továbbá egy különleges 4-fogásos menü, melyhez a legkíválóbb borokat kínáljuk!

Tovább