Főoldal

Bokréta ünnepség

Évtizedes romokból kel életre az egykor kedvelt fürdő és hotel, hiszen a Dohány utcai Hungária Fürdő és Continental Szálló helyére, a 14 milliárdos beruházás eredményeképp, új szállodát épít a ZeinaHotel Kft. Continental Hotel Budapest****Superior néven. 2009. október 20-án Mazen Al Ramahi a beruházó ZeinaHotel Kft. és Bajnok Sándor a generálkivitelező Market Zrt. és Kohinor Kft. alkotta konzorcium nevében ünnepélyes keretek között szalagokkal feldíszített bokrétát, vagyis nyárfát emeltetett fel a szálloda tetejére. A Continental Hotel Budapest****Superior építkezése ugyanis elérte a legmagasabb pontját és szerkezetileg elkészült.

 

A Budapest egykori ikon épületei között számon tartott Hungária Fürdő és Continental Szálló területén a Mazen Al Ramahi üzletember egy éve indította el a beruházást, melynek alapkövét idén áprilisában helyezték el ünnepélyes keretek között.

 

A Continental Hotel Budapest****Superior 272 szobás kínálatából különböző szobakategóriák közül választhatnak majd a vendégek standard szobák, emelt szintű üzleti szolgáltatásokat nyújtó deluxe szobák, valamint tágasabb executive szobák, továbbá 13 db lakosztály terasszal. A szálloda különleges helyszíneket kínál, a helyreállított szecessziós főbejárat felett elhelyezkedő Galéria Kávézó & Koktél Bár (40 fő), a Tetőkert (fogadásra 150 fő), a Galériás Plenáris Terem (180 + 50 férőhely), a tárgyalóterem (24 fő), a földszinti konferencia teremek (60+ 60 + 40 férőhelyes termek, melyek részben egybenyithatók). A Spa (250 m2) a tetőn kap helyet, elhúzható, áttetsző üvegfalakkal, melyet az egyedi hangulatú tetőkert vesz körbe. A reggeliző terem 170 és az ebből nyíló étterem 120 férőhelyes (közöttük közös, belső udvarra néző 50 fős terasszal). A szálloda alatt mélygarázs épül. A Continental Hotel Budapest****Superior előreláthatólag 2010 nyarán már vendégeket fogad.


A szálloda terveit Hegedűs Péter és Vékony Péter nívódíjas építészek készítették. Hegedűs Péter legjelentősebb referenciája közé tartozik a Boutique Hotel Budapest**** tervezése. A belsőépítészet Sáfrány Csilla és Vörös Virág munkája, akik a Boutique Hotel Budapest**** révén szereztek elismertséget a szállodaiparban.

 

 

Az ünnepségen részt vett a WORLDHOTELS két munkatársa Ingo Gürges, fejlesztési vezérigazgató-helyettes és Anke Ebinger, Közép-európai értékesítési igazgató, aki egy látványos prezentáció keretében mutatta be a dinamikusan fejlődő szállodacsoportot, amely 70 országban, 300 régióban közel 500 egyéni karakterét megőrző szállodát képvisel, három különböző márkanév alatt. Közel 40 éve a szállodalánc fő erőssége a minőségi tulajdonságok korlátok nélküli hangsúlyozásában, és a tagszállodák egyediségében rejlik. A szlogen is ezt takarja „Egyedi szállodák egyediséget kedvelő embereknek”. A WORLDHOTELS márkanév garancia arra, hogy a szállodáikba látogató üzleti és szabadidős vendégek megbízható és kiváló minőségű szolgáltatásokat kapjanak. A szállodacsoporthoz való csatlakozást megelőzően a szállodái szigorú minőségi vizsgálatokon keresztül estek át.


A Bokréta ünnepséget megtisztelte jelenlétével Duli László, a legendás szállodai szakember is, mint az 1970-ben bezárt Continental Szálló igazgatója, és ő húzta ki a nyereménysorsolás fődíjának szerencsés nyertesét Csidei Krisztinát, a BCD Traveltől , aki a Continental Airlines Frankfurt-New York járatára oda-vissza szóló repülőjegyet nyert.

 

 

 

A rendezvényen bemutatkozott a Continental Hotel Budapest****Superior pre-opening team-je, mely, mint Géher Zoltán pre-opening igazgató beszédében kiemelte, fontos mérföldkövének tekinti a Bokréta ünnepséget a szálloda piaci bevezetésébe, és ebben a folyamatban számít a meghívottak támogatására.

Szobafoglalás

Érkezés: Távozás:
Szobák:
Egyágyas:  
Kétágyas:  
Gyermekekkel utazik?

109 €

Budapest Splash

Próbálja ki velünk a kontinens egyetlen kétéltű városnéző buszát a Budapest Splash csomaggal! A 3 éjszakás Standard ajánlatunkban a felejthetetlen városnézés mellett további különleges szolgáltatásokat is biztosítunk!

Tovább

139 €

Gourmet csomag

Gourmet csomagunk felkínálja a lehetőséget, hogy az ARAZ étterem igazi kulináris kincseit megismerhessék. Az ajánlat tartalma továbbá egy különleges 4-fogásos menü, melyhez a legkíválóbb borokat kínáljuk!

Tovább